Tartalomjegyzék
A brokkoli diéta nem monodiéta, mivel azok egyébként is károsan hathatnak a szervezetre. Egyrészt az egyhangúsága miatt nagyon hamar rá lehet unni, másrészt hiánybetegségekhez vezethet hosszútávon folytatva. Emiatt érdemesebb teljes életmódváltással belekezdeni egy kúrába, melynek része a rendszeres testmozgás és az egészséges ételek – sok zöldség, gyümölcs – fogyasztása is. A fogyás során általános szabály, hogy ha kevesebb kalóriát fogyasztunk, mint amennyit felhasználunk, akkor az súlyvesztéshez vezet. De jellemzően először a víz távozik a szervezetből, így annak pótlásáról folyamatosan gondoskodni szükséges.
A brokkolit érdemes a mindennapi étkezések közé bevenni. Annál is inkább, mivel egész éveben könnyedén hozzájuthatunk nemcsak a brokkoli szezonban. Ez persze nem azt jelenti, hogy brokkolit együnk brokkolival. De ajánlott legalább naponta egyszer-kétszer fogyasztani belőle. A brokkoli kalória tartalma meglehetősen alacsony, hiszen 10 dkg brokkoli csak 42 kalóriát tartalmaz. Azonban magas a rost tartalma, mely teltség érzetet ad és az emésztésünkre is rendkívül jótékonyan hat.
Ráadásul magas vitamin– és ásványianyag tartalmának köszönhetően a szervezet vitamin raktárát is feltölti ősszel a szükséges vitaminokkal, erősíti az immunrendszerünket.
Brokkoli diéta minta étrenddel
Fontos a diéta alatt – mint bármely más fogyókúra esetén is – a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása, ami legalább két, két és fél liter legyen naponta. A rendszeres testmozgás is elősegíti a fogyókúrák hatásosságát.
1. nap
Reggeli: egy pohár áfonyás turmix, két szelet vékonyan megvajazott pirítós, egy bögre zöld tea
Tízórai: egy nagyobb szelet görögdinnye
Ebéd: egy bögre brokkolis rizottó
Uzsonna: két darab őszibarack
Vacsora: egy tányér csőben sült brokkoli
2. nap
Reggeli: egy tányér brokkolis tojás
Tízórai: egy sárgarépa
Ebéd: 15 dkg grillezett csirkemell egy bögre párolt brokkoli
Uzsonna: egy kis marék dió
Vacsora: egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, egy bögre paradicsom saláta
3. nap
Reggeli: egy natúr joghurt, 10 dkg friss áfonyával
Tízórai: egy pohár 100%-os narancslé
Ebéd: 5-6 db brokkolis tócsni (nagyjából 20-25 dkg)
Uzsonna: egy körte
Vacsora: egy tányér rakott brokkoli
Az alábbi tippek segíthetnek még:
- Ébredés után: Érdemes meginni egy pohár vizet legalább harminc perccel étkezés előtt. Segíteni fog a testnek felébredni.
- Érdemes nemcsak brokkolit fogyasztani a diéta alatt, mert azáltal a szervezet nem jut elegendő zsírhoz és fehérjéhez.
Természetesen a mozgás és életmód váltás nem hagyható ki, ha hosszútávra tervezzük a súlyunk elvesztését. Ezt a diétát sem javasolt egy hétnél tovább folytatni. Érdemes a változatos étrendre törekedni az év minden napján.
Diétás köret, ha unod a megszokottat:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Brokkoli
Vissza a kategória cikkeihez