Brokkoli tárolása

A brokkoli tárolása nem okozhat nehézséget, ha van száraz pincénk, jól szellőző kamránk, vagy előszobánk, ahol nincs fűtés. Ha pedig ezek nincsenek sem kell elkeseredni, mert a brokkoli szezon egészen hosszan tart, így azalatt folyamatosan hozzájuthatunk a friss zöldséghez. De ha nem tudjuk télire betárolni, remekül le is fagyasztható. Érdemes élni ezzel a lehetőséggel, mert a brokkoli rendkívül egészséges, célszerű belőle minél rendszeresebben fogyasztani.

Hiszen számos – a szervezet számára hasznos – vitamint-, ásványi anyagot tartalmaz. Ezen kívül magas a rost és a víz tartalma is, mely igazán jótékony az anyagcsere és az emésztési folyamatokra is. Ezért – és mert a kalória tartalma sem túl magas – rendkívül jól alkalmazható diétás étrendek kiegészítőjeként is. Azonban ezek a jótékony hatások elsősorban rendszeres fogyasztás mellett érzékelhetők a szervezetünk számára.

Brokkoli szüretelése

A brokkoli – szemben például a karfiollal – folyamatosan szüretelhető az őszi fagyok beálltáig. Ugyanis a fő virágzat levágását követően a levélhónalji rügyekből a brokkolinál még új fejek képződnek. Ezért elmondható, hogy a friss brokkoli szezonja május végétől október közepéig, végéig – az időjárás függvényében – folyamatosan tart.

Brokkoli tárolása

Régen a paraszti portákon a padláson szétterítve tárolták a lencsét, amíg meg nem száradt, akárcsak a diót. Manapság nem tárolunk be ilyen mennyiségeket, sőt a kiskerti termesztése sem jelentős. Bár az utóbbi időben az őszi betárolás is mindinkább háttérbe szorult, manapság mintha újra reneszánszát élné a különböző gyümölcsök, zöldségek téli tárolása.

A brokkolit is hűvös, helyen érdemes tartani, akárcsak a sárgarépát, petrezselymet, téli retket, pasztinákot vagy a tormát. Lombos fára emlékeztető formája miatt problémásabb a tárolása. De akár ládába – fa vagy műanyag is lehet – soronként berakva, a sorok közé több rétegű papírt téve is elrakhatjuk. Így se tároljuk néhány hétnél tovább.

Hűtőszekrényben érdemes sütőpapírral körbe tekerve tartani, így nem veszi át a hűtőszekrényben tárolt egyéb élelmiszerek szagát. Azonban műanyag zacskóban ne tartsuk, mert nem tud szellőzni és még hamarabb megromlik. Minél előbb használjuk fel, vagy inkább fagyasszuk le, ugyanis remekül fagyasztható is.  

Egyebek tárolása

  • Mák: A mákból is érdemes megvenni ősszel a család számára szükséges éves mennyiséget. Tüllzacskóban felfüggesztve az új mákig friss marad.
  • Hagyma: A hagymát ládában, szétterítve, fokhagymát, fűszerpaprikát felfűzve, szellős helyen – tornácon, előszobában – felfüggesztve tarthatunk hosszú ideig felhasználható állapotban.
  • Fűszernövény: Számos fűszernövényt (kapor, borsikafű, tárkony) is begyűjthetünk télire. Szintén csokorba kötve, fellógatva várhatnak a sorsukra.
  • Gyümölcsök: alma, körte ládába rakosgatva hosszú ideig eltartható. Csak épp, érett darabokat tegyünk félre erre a célra és időnként válogassunk át.
  • Bogyók: Ha csipkebogyót gyűjtöttünk az őszi kirándulásaink során, azt is érdemes megszárítani és szárítva papír-, vagy tüllzacskóba fellógatva tárolhatók ezek is.
  • Sütőtök: a hideg aljzatra, betonra ne tegyük közvetlenül a termést, mert a lecsapódó pára károsíthatja, hamarabb megromlik, rothadásnak indul, ezért inkább faládában, kartondobozban tartsuk.
  • Burgonya: jól szellőző faládákban, kisebb mennyiségekben tartsuk, így kevésbé indul romlásnak. Sötét helyen tároljuk, különben hamar csírázni kezd.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Brokkoli

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom