Brokkolikrémleves

A brokkolikrémleves mindig jó választás, ami az ízesítéssel igazán különlegessé tehető. Ráadásul a brokkoli nagyon egészséges zöldség, melyben magas a vitamin– és ásványianyag tartalom is. Emiatt a szervezetre igazán jótékony, mely hatás főleg rendszeres fogyasztás mellett érvényesül. Ezért érdemes nemcsak a brokkoli szezonban, de akár egész évben fogyasztani belőle. Hiszen a brokkoli akár le is fagyasztható, így egész évben könnyedén hozzá juthatunk. A friss, vagy fagyasztott brokkoli tehát egyaránt alapja lehet ennek a rendkívül egyszerűen elkészthető finom levesnek.

Egyszerű brokkolikrémleves recept

Hozzávalók:

  • 2 db közepes brokkoli
  • 2 közepes burgonya
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 liter alaplé
  • 2 dl főzőtejszín
  • 15 dkg reszelt sajt
  • só – ízlés szerint
  • frissen őrölt bors – ízlés szerint
  • szerecsendió – ízlés szerint
  • kevés olaj

Egyszerű brokkolikrémleves elkészítése lépésről – lépésre

  1. A brokkolit szedjük rózsáira és áztassuk be, hogy az esetleges szennyeződéseket eltávolítsuk.
  2. Majd folyó víznél is öblítsük át, és szűrjük le.
  3. Közben a burgonyát pucoljuk meg és kockázzuk össze.
  4. A vöröshagymát és a fokhagymát is meg kell pucolni és apró darabokra vágni, illetve az utóbbit összezúzni.
  5. Az olajat – vagy vajat – egy nagyobb fazékban felforrósítjuk és a vöröshagymát üvegesre pároljuk benne.
  6. Majd hozzáadjuk a fokhagymát és fél perc után a lecsepegtetett brokkoli rózsákat is.
  7. Pár percig együtt pirítjuk és felöntjük az alaplével.
  8. Fűszerezzük ízlés szerinti sóval, borssal, szerecsendióval.
  9. Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát is.
  10. Ezután lassú tűzön fedő alatt puhára, készre főzzük.
  11. Ha elkészült, kicsit hagyjuk kihűlni és botmixerrel össze turmixoljuk.
  12. Hozzáadjuk a tejszínt és még egyszer felforraljuk.
  13. Tálalás előtt, ha szükséges, még utána fűszerezzük.

Tálaláskor megszórjuk a reszelt sajttal. De díszíthetjük friss petrezselyemzölddel is. Kínálhatjuk önmagában, vagy pirított kenyérkockákkal egyaránt. A brokkolikrémleves a nyár egyik elmaradhatatlan levese, melyet azonban egész évben készíthetünk.

Diétás brokkolikrémleves

Készthetjük diétásabban is, ebben az esetben ne tegyünk bele burgonyát és kevesebb alaplével öntsük fel. Ezt az ízletes, zamatos levest még a zöldséget nem kedvelő gyerekek is szívesen fogyasztják. Sokféleképpen készíthető, ízesíthető, érdemes mindig másfélével próbálkozni. Jó étvágyat hozzá!

Mennyei brokkolikrémleves:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Brokkoli

Vissza a kategória cikkeihez