Tartalomjegyzék
A rakott brokkoli a legkülönbözőbb módokon készíthető, akárcsak az egyéb zöldséges rakott ételek esetében. Rendkívül jól variálható, hiszen készíthetjük egyszerűen azokból a hozzávalókból, amiket otthon találunk. Kerülhet bele darált hús vagy hús szeletek (csirkemell, pulyka), füstölt sonka, tojás vagy más zöldségek, de akár még tésztával rétegezve is. Készíthetjük besamell mártással, tejszínesen, de egyszerűen reszelt sajt szórattal a tetején. A sajt nagyon finom, ha füstölt sajtot is keverünk hozzá. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető kiadós étel. Figyeljünk arra, hogy mindig zsenge, friss brokkolit vegyünk.
Egyszerű rakott brokkoli csirkemellel
Hozzávalók 4 főre:
- 1 kg brokkoli (megpucolt állapotban)
- 50 dkg csirkemell filé
- 4 evőkanál liszt
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- 10 dkg vaj
- 20 dkg reszelt sajt (füstölt és sima vegyesen keverve)
- 5 dkg vaj
- 5 dl tej
- 1 dl tejföl
- só – ízlés szerint
- bors – ízlés szerint
- szerecsendió – ízlés szerint
A csirkemellel rakott brokkoli elkészítési lépései:
- Először a brokkolit alaposan mossuk, majd szedjük rózsáira és enyhén sós vízben főzzük félig puhára.
- Közben a húst is mossuk meg alaposan és szintén kockázzuk össze.
- Kevés olajon fehéredésig pirítsuk, közben fűszerezzük sóval, borssal.
- Majd egy edényben olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a lisztet, majd a tejet folyamatos keverés mellett.
- Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendió ízlés szerint. Akkor jó, ha sűrű, krémes az állaga.
- Majd keverjük hozzá a tejfölt is.
- A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
- Ezután egy tűzálló edényt vajazzunk ki, és hintsük meg az alját a zsemlemorzsával.
- Majd a leszűrt, lecsepegtetett brokkoliból halmozzunk az aljára egy réteget.
- Aztán a zöldségre jöhet a kockázott csirkemell és locsoljuk meg a szósszal.
- Addig rétegezzük, amíg a tepsi méretétől függően el nem fogynak az alapanyagok.
- A tetejére szórjuk a vegyesen kevert reszelt sajtot.
- Ezután tesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe.
- Nagyjából 20-25 perc alatt készre sül.
Kínálhatunk hozzá még tejfölt. Jó étvágyat!
Rakott brokkoli videó recept:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Brokkoli
Vissza a kategória cikkeihez